Tudjunk meg többet csapatunkról 3. rész - 2014. július 11. 15:57.

Tudjunk meg többet csapatunkról 3. rész

Kisebb kihagyás után folytatjuk sorozatunkat, és hetente 2-3 labdarúgót mutatunk be a kedves szurkolóknak! 3. részünk ki másról szólhatna, ha nem a felnőtt csapatunk új edzőjéről, Nemes Ferencről! A 2014/2015-ös szezonban mind a tartalék, mind pedig a felnőtt csapat irányítását elvállalta. 


a

Csapatunk újdonsült edzője 39 éves, aki ha tehette volna, az előző szezonokban már többször visszavonult volna az aktív labdarúgástól, de minden évben szükség volt a játékára és a rutinjára. Az elmúlt 5 év sikereiben neki is nagy szerepe volt, hiszen "utolsóként" hangosan irányítva a védelmet próbálta elérni, hogy minél kevesebb dolga legyen kapunuknak.

Ferenc már 10 éves korában igazolt játékos volt. Első klubja a Győri Dózsa volt. Megfordult a Nyalka, Töltéstava, Tényő, Bőny, Táp, Bajcs, Ikrény csapatában. Csapatunkat a 2009/2010-es bajnokság óta erősíti. Mai napig 130 tétmérkőzésen húzta magára a győrzámolyi csapat mezét, melyeken 1 gól mellett 7 sárga és 1 piros lapot gyűjtött be. Pályafutása során együtt a dolgozhatott a Gyirmót korábbi edzőjével, Horváth Lászlóval.

Jelenleg kispályán nem focizik, de pár éve a Latin Szeretők csapatával többször aranyérmet szerzett a városi kispályás bajnokságban. Nagypályás éremgyűjteménye ennél jóval fényesebb. Bajcs csapatával a megyei másodosztályban szerzett bronz-, ezüst- és aranyérmet is. Ikrény csapatával a megyei harmadosztályban is begyűjtött egy aranyérmet, a másodosztályban pedig egy ezüstöt. Győrzámoly csapatával eddig megyei harmadosztályban egy ezüst érmet, majd a másodosztályban egy ezüstérem mellett 2 bronzérmet. Nagyon reméljük, ez az éremgyűjtemény csak bővül és egyre fényesebb lesz majd a csapatunk sikerei miatt. 

s

Ferenc helyi lakos, s azzal hogy ide igazolt, egy kisebb vágya teljesült, hiszen mindig is azt szerette volna, hogy ott játsszon, ahol él, ez eddig még nem sikerült neki. Csapatunkról röviden csak ennyit mondott: ,, Örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, ha tehetném, sohasem vonulnék vissza!". Ahogy azt már korábban írtuk, Ferenc az edzője az ifjúsági és a felnőtt csapatunknak. Szeretné, ha a jövőben csapatunk továbbra is az elmezőnyben maradna, rajta biztos nem fog múlni. A két csapat közti kapcsolatot szorosabbá próbálja tenni azzal, hogy a két csapat együtt eddzen minden héten, a felkészülés során minél több fiatalnak lehetőséget adva az edzőmeccseken. Annyi biztos, csapatunk más felfogásban fog pályára lépni, mint azt eddig tette, hiszen új edzőnk a támadó focit helyezi előtérbe. Bízzunk benne, hogy elképzelései beválnak, és egy látványosan, valamint szépen játszó, nem mellesleg egy eredményes csapatot alakít ki az amúgy is erős keretünkből! 

 

Figyeljék kedves olvasóink és szurkolóink az oldalt, hiszen folyamatosan frissül. Újabb játékosokat mutatunk be Önöknek, és mindig meg tudhatják majd a legfrissebb információkat! 

 

Hajrá GYŐRZÁMOLY SE!!!

Vissza a listázáshoz >
Győrzámoly SE - Dunaszeg SE    5-3 (1-0)

Győrzámoly SE - Dunaszeg SE 5-3 (1-0)

Csapatunk hétvégén a bajnokság 17. fordulójában Dunaszeg csapatát fogadta. A pálya állapotát szombat délután játékra alkalmassá tették...

2013. március 18. 16:13 >
Pannonhalma Se-Győrzámolyi Se

Pannonhalma Se-Győrzámolyi Se

Első vereségét szenvedte el csapatunk a tavaszi szezonban. Bár a félidő döntetlen volt, sőt csapatunk a vezetést is megszerezte, ám a hazaia...

2018. május 01. 10:59 >
Augusztus 19

Augusztus 19

Búcsú és Falunap Győrzámoly 2012. 08. 19. SportpályaPROGRAMOK9:00 – Horváth Gábor polgármester üdvözlő beszéde9:10 – Takács Ferenc p...

2012. augusztus 18. 10:21 >