Tavasz, új lendülettel... - 2017. február 28. 07:08.

Tavasz, új lendülettel...

A tavasz közeledtével a csapat kisebb átalakuláson ment át.  Nincs már nyitott kérdés az igazolásokkal kapcsolatban.  Hatalmas lendülettel vághatnak neki a március 5-én induló rajtnak.

Felemás őszi szezont tudhat maga mögött a Győrzámolyi Sportegyesület.  A kezdés nem sikerült fényesen, 5 vereség, 5 győzelem és 5 döntetlen áll a csapat háta mögött az első felvonás után. Így a megszerzett 20 pont a 9. helyre volt elég.  A változás nélkülözhetetlen a javuláshoz.

A felkészülésről és az új játékosokról Nemes Ferenc, edző számolt be.

„ Az utolsó három meccs már biztatásra adott okot, de ezektől a fordulóktól függetlenül úgy éreztük szükség van még játékosokra.  Négy főt tudtunk igazolni. Sikerült egy korábbi játékosunkat Pinczés Balázst visszacsábítani Bőny csapatától. Győrújbaráttól egy fiatal tehetséges kapust, Varga Mátét sikerült leigazolni. Bocskai Tamást, a Veszprém megyei bajnokságból érkezett hozzánk, aki támadásban és védekezésben is bevethető kiváló középpályás. A védelem megerősítésére Tóth Attilát hoztuk haza Ausztriából.  A fent említett játékosokból előbbieknek már teljesen elkészült az igazolásuk, míg Tóth Attiláé pedig folyamatban van.

A felkészülés jól indult, korábban két teremtornán vettünk részt. A másodikon egész jól meneteltünk a döntőig legyőzve többek között Győrújfalu csapatát 6-2-re. Bár döntőben kikaptunk, így második helyen végeztünk a tornán.

Nagypályán is játszottunk edzőmérkőzéseket, általában Gyirmóton. Ezek sem sikerültek rosszul, bár létszám nem mindig volt kedvező.  Bízom benne hogy a bajnokságra összeállunk.  Ha mindenki egészséges lesz és felépül a sérüléseiből, akkor kevés csapat lesz majd, amelyik meg fog tudni verni bennünket. Legalábbis úgy gondolom, hogy minden poszton tehetséges s jól játszó játékosokat tudhatunk csapatunkban. Így egy nagyon erős kerettel vághatunk neki az előttünk álló 15 mérkőzésnek.”

Az edző szavai eléggé meggyőzően hangoztak. Bízunk benne, hogy a játékosok is így gondolják, s harciasan teszik oda magukat az előttük álló feladatnak.

A szurkolók és szimpatizánsok pedig ne feledjék a hétvégén elstartol a második felvonás, ami mindig jobban szokott sikerülni mint az első.

Vasárnap, március 5-én rögtön hazai pályán Kunsziget csapatával mérik össze tudásukat a játékosok. Ne feledjünk, az őszi 4-0-as vereség után mindenképpen győzelemért küzdenek a srácok. Minél többen biztassuk őket!  A mérkőzés 15 órakor kezdődik, előtte pedig 13 órakor az U-19-es csapat lép pályára, kiknek szintén el kell a biztatás. Aki teheti már erre a mérkőzésre is látogasson el!

Hajrá Zámoly! Hajrá Fiúk!

Vissza a listázáshoz >
5 hiányzóval is legyőztük 33 mérkőzés óta veretlen Darnót

5 hiányzóval is legyőztük 33 mérkőzés ó...

Hiába vérzett csapatunk ezer sebből, nagyszerű csapatmunkával, szép gólokkal legyőztük a 33 bajnoki óta veretlen Darnózseli csapatát! A hár...

2014. szeptember 22. 08:15 >
Halászi SE-Győrzámolyi SE

Halászi SE-Győrzámolyi SE

Szeles vasárnap délután látogattunk Halászi otthonába, a bajnokság 21. fordulójában. Az őszi 2-2-es döntetlen után, sikerült 2-3-as győz...

2016. április 12. 09:19 >
Győzelem a 18. fordulóban..

Győzelem a 18. fordulóban..

Eléggé hűvös időben lépett pályára a csapat a bajnokság 18. fordulójában. Nagyszentjános otthonában sikerült megszerezni a tavaszi szezo...

2017. március 19. 15:00 >