Vereség Püskin - 2013. március 13. 09:54.

Vereség Püskin

Felnőtt csapatunk is megkezdte a tavaszt, első mérkőzésünk Püskin volt. A körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak, a pálya labdarúgásra alkalmatlan volt, így a mérkőzésre kilátogató szurkolók jórészt azt láthatták, hogy a labda az egyik tizenhatos vonaltól a másik tizenhatos vonalig száll.

 

A csapatból hiányzott sárga lapos eltiltása miatt Vadász Péter, sérülés miatt Balogh Mihály, Czvitko András és Bölcsföldi Bence. A mérkőzés legelején egy labdaszerzés után Szombathelyi László betört a tizenhatoson belülre, ahol bal lábbal nagy erővel a szomszédos erdőbe lőtte a játékszert. Nem sokkal később tizenegyeshez jutott csapatunk, de sajnos Babos Attila nem tudta értékesíteni. A félidő derekán Sulyok Máté tört be jobb oldalról a tizenhatoson belülre, de előbb a kapust, utána pedig az oldalhálót találta el. Az első félidő végén Sulyok Máté passzolt a tizenhatoson belül Babos Attila elé, aki szemben a kapuval a 11-es pont közelében rosszul vette át a labdát, így nem tudott kapura lőni. Az első félidőben a Püskinek egy távoli lövésen kívül nem adódott gólszerzési lehetősége. A második félidő elején is csapatunk próbálkozott, de a 66. percben egy kisebb kihagyást követően egy előre vágott labdából a Püski csatára előnyhöz juttatta a hazaiakat. Ezután hiába próbált meg mindent a csapat, a gól sajnos nem jött össze. Érdekesség, hogy az ellenfélből 7-en kaptak sárgalapos figyelmeztetést, de volt olyan szituáció, amikor a játékvezetőnek a sárga lap helyett piros lapot kellett volna felmutatnia. Bajusz Pétert a játékvezető a 91. percben kiállította, mivel utolsó emberként a játékvezető szerint szabálytalanul szerelte a püski játékost.

 

Püski SE - Győrzámoly SE  1-0

Kezdő 11:

Nagy Péter - Hegedűs László, Frank Dávid, Bajusz Péter, Molnár Tamás - Szombathelyi László, Herm Attila, Illés László, Babos Péter - Sulyok Máté, Babos Attila

Cserék:

Granát Gábor a 77. percben Babos Attila helyére

Nemes Ferenc nem lépett pályára

Szabó Máté nem lépett pályára

Kiss Patrik nem lépett pályára

Tóth Krisztián nem lépett pályára

Sárga lap:

Frank Dávid a 32. percben

Sulyok Máté a 63. percben

Piros lap:

Bajusz Péter a 91. percben

 

Bajnokság állása:

hely csapat M GY D V LG KG GK P
1.
BŐSÁRKÁNY KSE 16 11 2 3 38 11 27 35
2.
GYŐRZÁMOLY SE 16 10 4 2 32 15 17 34
3.
MOSONSZOLNOK SE 16 10 3 3 35 15 20 33
4.
DUNASZEG SE 16 8 3 5 31 26 5 27
5.
BÖRCS KSE 16 8 3 5 32 29 3 27
6.
MOSONSZENTMIKLÓS SE 16 7 6 3 40 32 8 27
7.
GYŐRSÖVÉNYHÁZ SE 16 8 2 6 31 27 4 26
8.
MÁRIAKÁLNOK SE 16 7 1 8 30 35 -5 22
9.
ENESE SC 16 5 5 6 24 19 5 20
10.
HEGYESHALMI SC 1931 16 4 5 7 25 27 -2 17
11.
PÜSKI SE 16 3 8 5 33 42 -9 17
12.
KÁROLYHÁZI SKE 16 5 1 10 29 41 -12 16
13.
KUNSZIGET SE 16 5 1 10 20 46 -26 16
14.
DUNAKILITI KSE 16 4 3 9 24 27 -3 15
15.
BARBACS SE 16 3 3 10 18 34 -16 12
16.
BEZENYE SE 16 2 6 8 20 36 -16 12

További eredmények:

Börcs - Kunsziget

2-0
Dunaszeg - Enese 0-0
Győrsövényháza - Máriakálnok 1-0
Mosonszolnok - Bezenye 3-0
Mosonszentmiklós- Barbacs 1-1
Dunakiliti - Bősárkány 1-3
Hegyeshalom - Károlyháza

2-2

Házi Góllövő lista:

Babos Attila 11 gól
Szombathelyi László 6 gól
Illés László 4 gól
Balogh Mihály 3 gól
Herm Attila 3 gól
Frank Dávid 2 gól
Huszár Béla 1 gól
Róth Zoltán  1 gól
Molnár Tamás 1 gól
Vissza a listázáshoz >
Mobil lelátó, pályafelújítás

Mobil lelátó, pályafelújítás

Kedves Szurkolók!  A következő bajnokságra csapatunk és persze a szurkolók, nézők nagy örömére egy 80 fős lelátó fog épülni a két l...

2012. július 08. 10:59 >
Győrzámoly SE - Dunaszeg SE    5-3 (1-0)

Győrzámoly SE - Dunaszeg SE 5-3 (1-0)

Csapatunk hétvégén a bajnokság 17. fordulójában Dunaszeg csapatát fogadta. A pálya állapotát szombat délután játékra alkalmassá tették...

2013. március 18. 16:13 >
Felkészülés számokban

Felkészülés számokban

Csapatunk az elmúlt egy hónapban 7 edzőmérkőzéssel készült a 2012/2013-as bajnokságra. Játszottunk Győrújbarát, Nagyigmánd, Bajcs, Győr...

2012. augusztus 06. 20:02 >