Győrzámoly SE - Dunaszeg SE 5-3 (1-0) - 2013. március 18. 16:13.

Győrzámoly SE - Dunaszeg SE    5-3 (1-0)

Csapatunk hétvégén a bajnokság 17. fordulójában Dunaszeg csapatát fogadta. A pálya állapotát szombat délután játékra alkalmassá tették a játékosok, így nem kellett halasztani. A mérkőzésen nem léphetett pályára Bajusz Péter piros lapos eltiltása miatt, illetve Kiss Patrik hiányzott betegség, Balogh Mihály és Bölcsföldi Bence sérülés miatt.

 

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, Balogh Mihály nemrég elhunyt édesapjára emlékeztünk. Csapatunk új szerelést avatott a mérkőzésen, eddig még nem látott piros színben "pompáztak" a játékosok!

Mindjárt az első percekben adódott gólszerzési lehetősége a csapatnak, egy formás támadás végén Babos Péter tört be a 16-oson belülre, majd a 6 méterre a kaputól az alapvonal közeléből a hosszú sarok felé lőtt, de lövése centiméterekkel elkerülte a kaput. Nem sokkal később szöglethez jutott csapatunk, melyet Vadász Péter lőtt élesen a kapu elé, ahova Szombathelyi László érkezett, és a kapuba csúsztatta a labdát. A félidő felénél Babos Péter ívelt a védők mögé, ahol Babos Attila és Szombathelyi László érkezett, de egymást zavarták, majd a labda a kapus kezében kötött ki. Nagy Péter az első félidőben nagy bravúrt mutatott be, amikor az ellenfél csatára lőtt kapásból kapura. A félidő végén az ellenfél egy 20 méteres szabadrúgása az oldalsó kapufán csattant.

A 61. percben Vadász Péter kiugratta Babos Attilát, aki 7 méterre a kaputól önzetlenül Szombathelyi László elé passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítani a játékszert. A 65. percben Vadász Péter indította Szombathelyi Lászlót, ő egy átvételt követően Babos Attila elé ívelt, aki a kapus mellett a rövid sarokba lőtt! Középkezdést követően az ellenfél szöglethez jutott, amit élesen kapu elé lőttek, de a szél megnyomta a ladbát, így Nagy Péter a saját kapujába tudta csak ütni. 2 perccel később (a 68. percben) Vadász Péter ívelt a büntetőterületen belülre egy szabadrúgást, amit Szombathelyi László keresztbe fejelt a kapu előtt Babos Attilának, aki bevetődve újabb gólt szerzett. A 75. percben egy volt győrzámolyi játékos, Járeb István szépített Dunaszeg javára. A 78. percben Babos Péter tört be a 16-oson belülre, ott buktatták lövés közben, ezért a játékvezető 11-est ítélt, melyet Szombathelyi László értékesített. A mérkőzés végén még az ellenfél tudott szerezni egy újabb gólt, mellyel beállították a végeredmény. A mérkőzés 85. percében Czvitko András megsérült, így le kellett támogatni a pályáról, emberhátrányban fejeztük be ezt a mérkőzést is.

 

Győrzámoly SE - Dunaszeg SE   5-3 (1-0)

Kezdő: Nagy Péter - Hegedűs László, Czvitko András, Frank Dávid, Molnár Tamás - Szombathelyi László, Herm Attila, Vadász Péter, Babos Péter - Illés László, Babos Attila

Cserék:

Sulyok Máté a 60. percben Illés László helyett

Granát Gábor a 74. percben Vadász Péter helyett

Szabó Máté a 76. percben Hegedűs László helyett

Nemes Ferenc nem lépett pályára

Tóth Krisztián nem lépett pályára

Gólszerzők: Szombathelyi László (3), Babos Attila (2),

Sárga lap: Vadász Péter, Szombathelyi László

 

A bajnokság állása a 17. forduló után:

1. BŐSÁRKÁNY KSE 17 12 2 3 42 12 30 38
2.
GYŐRZÁMOLY SE 17 11 4 2 37 18 19 37
3.
MOSONSZOLNOK SE 17 10 4 3 36 16 20 34
4.
GYŐRSÖVÉNYHÁZ SE 17 8 3 6 31 27 4 27
5.
DUNASZEG SE 17 8 3 6 34 31 3 27
6.
BÖRCS KSE 16 8 3 5 32 29 3 27
7.
MOSONSZENTMIKLÓS SE 17 7 6 4 41 36 5 27
8.
MÁRIAKÁLNOK SE 17 7 2 8 31 36 -5 23
9.
ENESE SC 16 5 5 6 24 19 5 20
10.
PÜSKI SE 17 4 8 5 38 43 -5 20
11.
KÁROLYHÁZI SKE 17 5 2 10 29 41 -12 17
12.
HEGYESHALMI SC 1931 16 4 5 7 25 27 -2 17
13.
KUNSZIGET SE 17 5 1 11 21 51 -30 16
14.
DUNAKILITI KSE 17 4 3 10 24 34 -10 15
15.
BEZENYE SE 17 3 6 8 27 36 -9 15
16.
BARBACS SE 16 3 3 10 18 34 -16 12

További eredmények:

Enese - Hegyeshalom

-
Máriakálnok - Mosonszolnok 1-1
Győrsövényháza - Károlyháza 0-0
Kunsziget - Püski 1-5
Bősárkány- Mosonszentmiklós 4-1
Bezenye - Dunakiliti 7-0
Barbacs - Börcs

-

Házi Góllövő lista:

Babos Attila 13 gól
Szombathelyi László 9 gól
Illés László 4 gól
Balogh Mihály 3 gól
Herm Attila 3 gól
Frank Dávid 2 gól
Huszár Béla 1 gól
Róth Zoltán  1 gól
Molnár Tamás 1 gól
Vissza a listázáshoz >
Lejátszottunk újabb 3 edzőmérkőzést

Lejátszottunk újabb 3 edzőmérkőzést

 Csapatunk újabb edzőmérkőzéseket játszott az elmúlt héten. Megmérkőztünk a Kapuvár, a Győrújfalu és a DAC 1902 csapataival. Utóbbi m...

2013. február 28. 18:05 >
Magyar Kupa 4. forduló sorsolása

Magyar Kupa 4. forduló sorsolása

Magyar Kupa sorsolás 2012/2013. | Területi selejtező4. forduló | 2012. szeptember 26. 16.30 h. Szany SE - Csornai SE    2012. október 03. 1...

2012. szeptember 19. 11:36 >
Sikeres átigazolási időszak

Sikeres átigazolási időszak

Csapatunk a téli átigazolási időszakában 14 játékost igazolt le de abból csak 13 játékos folytatja a tavaszi szezont a Győrzámolyi SE szí...

2015. március 04. 15:13 >