Indul a felkészülés! Igazolások, célok - 2014. július 10. 17:03.

Indul a felkészülés! Igazolások, célok

A 2014/2015-ös szezon július 9-én kezdetét vette a győrzámolyi csapatoknak. Sinkó Tamás után csapatunk egykori védője, Nemes Ferenc lett a csapat új edzője! Akár 5-6 új játékos érkezhet, 3-an biztosan távoznak. Szolíd célok a következő bajnokságban.

 

 Július 9-én kedden 18:00-kor kezdődött csapatunk első edzése a 2014/2015-ös bajnokság felkészülési időszakában. A bajnokság végén Sinkó Tamás lemondott edzői tisztségéről, helyette pedig a csapat egy korábbi játékosa, Nemes Ferenc lett. Ferenc az Ifjúsági és a Felnőtt csapatot is edzi majd a jövőben. Sinkó Tamással a csapat egy roppant sikeres időszakot élt meg, hiszen 2009/2010-es bajnokságban a Megye III. Mosonmagyaróvári csoportjában ezüstérmet szerzett, utána a másodosztályban egy 8. hely után egy ezüst- és 2 bronzérmet. 5 bajnoki szezonban 4-szer a dobogón végzett csapatunk. Bízzunk benne, előbb vagy utóbb, de összejön a régóta várt aranyérem a másodosztályban, most már Nemes Ferenc irányításával. 

Keretünk kis mértékben fog megváltozni, szerencsére kevesen jelezték, hogy távozni szeretnének. Varga Domonkos egy évet töltött csapatunknál, ősztől újra Mosonszentmiklóson folytatja a pályafutását. Kovács Bálint és Szajkó Gábor Győrújfalu csapatát választotta, ők ott folytatják tovább. Mindannyiuknak köszönjük, hogy az itt töltött idejükben segítették a csapatot, hogy minél sikeresebb legyen, és a továbbiakban sok sikert kívánunk. 

Első edzésünk már Jámborcsik Erikkel, a győrladaméri csapat fiatal labdarújával zajlott, érkezése szinte biztos. A 25 éves Hrutka Gábor a következő héten csatlakozik csapatunkhoz és bízunk benne, hogy mindkét fél elégedett lesz, a csapatunkhoz igazol. Gábor eddig Péteri csapatában játszott. Gollowitzer Attila a Győri ETO FC volt (saját nevelésű) labdarúgója csapatunknál folytatja pályafutását. Babos Attila és Czvitkó András visszaigazolásával kapcsolatban egyelőre nincsen újabb fejlemény így, érkezésük egyenlőre bizonytalan. A csapattal edz két helyi lakos is, akik ezelőtt a Barbacs csapatát erősítették, viszont a jövőben itt szeretnék űzni a sportágat.

Granát Gábor elnök nagyon bízik a csapatban, bár a csapat elé tűzött célok nem akkorák mint az előző évadban. Természetesen minden meccsen a győzelemért küzd a csapat, de ha az első hatban végez a csapat, akkor már elégedettek lesznek a vezetők. Nemes Ferenc több változást tervez a tavalyi évhez képest, így mind a játékosok, mind pedig a szurkolók érdeklődve várhatják az edzőmeccseket és a tétmeccseket. 

Tervezett program: 

2014. július 13.    17:00    Győrzámoly - Kimle

2014. július 19-20.  Győrújfalui torna Győrújfalu, Győrladamér és Dunaszeg csapataival

2014. július 23.    18:00    Győrzámoly - Győrsövényháza (ifi)

2014. július 25.    18:30    Győrzámoly - Táp

2014. július 27.    17:00    Győrzámoly - Ikrény (vegyes csapattal)

2014. július 29.    18:00    Győrzámoly - DAC

2014. augusztus 2-3.         Dunaszeg: Színes kupa

Az ifjúsági csapat nagy valószínűséggel összecsap majd  Győrság és  Győrújfalu csapataival, amelyeknek időpontja még kérdéses.

 

További információkat a következő napokban közlünk majd!

Addig is Hajrá GYŐRZÁMOLY SE!!!!!

Vissza a listázáshoz >
Első tavaszi győzelem hazai pályán

Első tavaszi győzelem hazai pályán

A múlt heti győzelem feltüzelte a győrzámolyi együttest, s ugyanazzal a harcias lendülettel vágott neki a vasárnapi találkozónak. A harcias...

2017. március 26. 16:00 >
2012-2013  megyei II. osztály Móvári csoport

2012-2013 megyei II. osztály Móvári csopo...

T E R V E Z E T ! ! !  Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség - Orchidea Hotel Megyei II. - 2012/2013   1. forduló   ...

2012. augusztus 03. 16:02 >
Bajnokság állása 6. forduló után

Bajnokság állása 6. forduló után

A Bajnokásg állása a 6. forduló után! Felnőtt bajnokság: ely csapat M GY D V LG KG GK P 1 GYŐRZÁMOLY SE 6 5 ...

2012. szeptember 25. 12:12 >