Első tavaszi győzelem hazai pályán - 2017. március 26. 16:00.

Első tavaszi győzelem hazai pályán

A múlt heti győzelem feltüzelte a győrzámolyi együttest, s ugyanazzal a harcias lendülettel vágott neki a vasárnapi találkozónak. A harciasság meghozta eredményét, ugyanis a vérkőzésen 7 gól született, abból 5 a vendég hálóban kötött ki. Így a 3 pont hazai pályán maradt.

Győrzámoly SE- Börcs KSE

                       5-2

Kezdő: Nagy P- Granát G.- Hegedűs L.- Kreitz I.- Bocska T ( 65’ Kiss B.)-  Pinczés B.- Babos A.- Szombathelyi L.- Vida L.- Frank D.- Bognár Á.

Edző: Nemes Ferenc

Gólszerzők: 2’, 6’ Frank D., 14’, 76’, 79’ Babos A. ill. 23’ Csöndör M., 49’ Horváth M.

Sárga lapok: 39’ Pinczés B. ill. 30’ Németh T.

Ahogy elkezdődött a mérkőzés egyből helyzethez is jutott a hazai csapat s a 2. percben már hazai gólnak örülhetett a közönség. Szombathelyi szögletből való beadást Frank D. juttatta a kapuba, ezzel növelve góljainak számát (1-0). Nem véletlen szokták mondani, hogy a sors ismétli önmagát. Ugyanis nem kellett sokat várni a következő találatig, amikor a 6. percben ugyanaz a szituáció ismétlődött meg mint az másodikban. Szombathelyi beadja Frank befejeli. ( 2-0)  Majd a 14. percben járunk, amikor egy lövés átpattant a vendégek hálóőrén, s Babos segítette be a hálóba a labdát. Ezzel az állás máris 3-0, negyedóra elteltével.  Ezek után mintha kissé beleült volna a csapat a mérkőzésbe, s elhitte volna, hogy megvan már a győzelem. Ez okozhatta, hogy bár többet birtokolta a piros-fehér mezes együttes a labdát, de egy hibát kihasználva a 23. perben megszerezte első találatát a vendég együttes 3-1.  Ez a gól feltüzelte a börcsi játékosokat, s így már annyira nem volt érezhető a hazai fölény. Bár ezt az egy gólt leszámítva nem volt több lövés a hazai kapura. A félidőre 3-1-es eredménnyel vonulhattak a csapatok.

A második játékrész elején mintha a hazai csapat bent maradt volna az öltözőben. Ezt kihasználva, s a hibákat miket elkövetett a csapat a 49. percben ismét gólt szerez a vendég együttes. Így már a találkozó állása 3-2. Ezzel vérszemet kapott a vendég együttes, s már nincs meg az a fölénye a hazaiaknak ami az első 45 percben érezhető volt. Az újabb gól hullámig egészen a 74. percig kellett várni, amikor Babos remek labdát kapott, s nem hibázva értékesítette az elé táruló lehetőséget, ezzel megszerezve csapata 4., saját maga 2. találatát a mérkőzésen. Még a vendég csapat fel sem ocsúdhatott a találatot követően, már jött az újabb gól. Pinczés remekül passzolt Babosnak, aki a jobb alsóba gurította a labdát ezzel beállítva az 5-2-es végeredményt. A mérkőzés hátralevő perceiben a hazai drukkerek izgulhattak, ugyanis több támadást vezetett a vendég együttes, de Nagy P. magabiztosan hárította ezeket.

Csapatunk újabb   győzelmet ünnepelhetett, így tovább növelte pontjait a tabellán. Jelenleg a 9. helyen helyezkedik el a Győrzámolyi csapat.

  1. Koroncó

50 pont

  1. Győrújbarát

41 pont

  1. Pannonhalma

38 pont

  1. Nagyszentjános

38 pont

  1. Abda

35 pont

  1. Kunsziget

31 pont

  1. Győrújfalu

31 pont

  1. Dunaszeg

29 pont

  1. 9.     Győrzámoly

27 pont

  1. Bőny

26 pont

  1. Kajárpéc

19 pont

  1. Enese

19 pont

  1. Kóny

18 pont

  1. Győrasszonyfa

18 pont

  1. Börcs

13 pont

  1. Téti Sokoró

9 pont

 

Jövő héten pannonhalma csapatához látogat csapatunk!  Ősszel csapatunk 5-0-s győzelmet aratott a Pannonhalma együttese fölött. Természetesen Most is a győzelem lebeg a csapat előtt.  A mérkőzés 16 órakor kezdődik a pannonhalmi sportpályán, előtte 14 órakor U-19-es mérkőzés lesz!

Hajrá Fiúk! Hajrá Zámoly! Hajrá Győrzámolyi SE!

Vissza a listázáshoz >
Kezdődik az alapozás

Kezdődik az alapozás

Először is boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak, szurkolónknak! Csapatunk február 8-án kezdi meg a felkészülést egy pénteki...

2013. január 28. 16:31 >
Győrzámolyi SE  -  Mosonszentmiklós  3-1 (2-1)

Győrzámolyi SE - Mosonszentmiklós 3-1 (...

Felnőtt csapatunk lejátszotta utolsó

2012. november 19. 10:57 >
Vereség hazai pályán....

Vereség hazai pályán....

Az ötödik forduló után sem sikerült pontot szereznie csapatunknak. Hazai pályáról vasárnap Győrasszonyfa vitte el a három pontot. A mérkő...

2017. szeptember 11. 21:37 >