Szezonzárót tartott csapatunk - 2017. november 27. 20:50.

Szezonzárót tartott csapatunk

Megtartotta őszi szezonzáróját szombaton egyesületünk. Az eseményen részt vettek az első és második csapat tagjai, az elnökség és néhány szurkoló is.

Jó hangulatú délutánt Granát Gábor nyitotta meg. Az Elnök Úr, gratulációval kezdte beszédét, melyben mindkét csapatnak gratulált a szezonbeli teljesítményhez, s az edzőknek a belefektetett munkához, mert ez az energia meghozta gyümölcsét. Ezután megköszönte munkáját az edzőknek s játékosoknak, az elnökség tagjainak a segítséget és mindenki másnak aki bármilyen módon segítette a csapat munkáját. Végén külön köszönetet mondott Horváth Norbertnek, aki vállára vette a Rosszcsont Foci suli ügyét.

Ezután átadta a szót Csenteri Csongornak. Az edző először megköszönte a lehetőséget és a bizalmat amit kapott. S bár az elején nem úgy alakultak a dolgok ahogy szerette volna, de bízott a csapatban. Volt egy mélypont ahol az hitte bedobja a törölközőt, de a bizalom s a játékosok akarása segített abban, hogy fordulópont következzen a csapat életében. Mindenki jobban tette oda magát, nőtt az edzés látogatottság, a játékosok egyre jobban akartak bizonyítani, ez az akarat be is érett.  A vízválasztó a rangadó, Győrújfalui mérkőzés volt.  A mester kiemelte, hogy nagyon jól érzi magát itt, s hogy egy példa értékű közösség van mint játékos és játékos között, mint pedig játékos és szurkoló között. A jövőről és a felkészülésről is beszélt, elmondta, hogy az utóbbi heteket  elnézve, lesz mire építkezni. Az edzés tervet összeállította és tervbe van több edzőmérkőzés is. Tervei között szerepel az is, hogy minél több fiatalt beépítsen az U-19-es csapatból. A csapat nevében pedig ígéri, hogy egy alapos jó felkészülés után próbálja ugyan ott folytatni ahol az őszi idényt abba hagyták.

Ezután Tolnay Péter köszöntötte a két ünnepeltet születés napjuk alkalmából, Kovács Ritát a csapat masszőrét és Granát Gábort. Ezúton is boldog születésnapot kívánunk nekik!

A szurkolók nevében Tóthné Irénke néni mondott pár szót. A szurkolók türelmesek volta s hittek a csapatban és abban hogy a befektetett energia egyszer megtérül. Nagyon jó volt látni, hogy a játékosok és a csapat meccsről-meccsre fejlődtek és egyre jobb mérkőzéseket játszottak. Bíznak az edző úrban és a fiúkban. Remélik együtt maradnak a játékosok s egy jó alapozás után egy ütőképes csapat vág neki a tavaszi meccseknek.

Beszédek után megkezdődött az önfeledt szórakozás, beszélgetés és a vacsora. E remek ételt köszönjük szépen Németh Jenőnek és feleségének.

Csapatunk hagyományosan részt vesz a falu Adventi ünnepségén. Ebben az évben a 2. gyertyagyújtást (december 10.) vállalta csapatunk. A rendezvény 5 órakor kezdődik. Találkozzunk ott, s egy forralt bor vagy egy meleg tea mellett beszélgetve töltsünk el egy kellemes délutánt és  készüljünk együtt az év legszebb ünnepére a karácsonyra!

Vissza a listázáshoz >
Első hazai bajnoki...

Első hazai bajnoki...

Első hazai mérkőzését játszotta hétvégén csapatunk. A találkozó 1-3-as vereséggel ért véget számunkra. Így a múlt heti vereség után...

2017. augusztus 22. 14:07 >
Győrzámolyi SE U35+ - Kimle öregfiúk 1-1

Győrzámolyi SE U35+ - Kimle öregfiúk 1-1

Klauz András segítségével a kimlei öregfiúk jöttek hozzánk egy felkészülési meccsre. A bajnokság előtti főpróbájuk  felemásra sikere...

2012. szeptember 01. 19:00 >
Indul a felkészülés! Igazolások, célok

Indul a felkészülés! Igazolások, célok

A 2014/2015-ös szezon július 9-én kezdetét vette a győrzámolyi csapatoknak. Sinkó Tamás után csapatunk egykori védője, Nemes Ferenc lett a ...

2014. július 10. 17:03 >