Győzelem hazai pályán Tét együttesei ellen - 2019. május 20. 21:01.

Győzelem hazai pályán Tét együttesei ellen

Hétvégén hazai környezetben Tét együttesét fogadta csapatunk. Felnőttek egy 0-0-as első félidő után, 3-1-es győzelmet aratott, míg U-19-es csapatunknak egy tucat gólt, azaz 12 találatot szerzett.

Győrzámolyi SE- Téti-Sokoró Fc

(0-0)

3-1

Kezdő: Nagy Péter- Molnár Gergely- Tóth Attila- Sütöri Péter- Kreitz István (78’ Kiss Balázs)- Vass Dániel- Babos Péter- Kovacsics Imre- Szombathelyi László- Frank Dávid (’ Kovács László)- Bognár Ádám (73’ Pálfi Sándor)

Edző: Sütöri Péter

Gólszerzők: Kovács László, Babos Péter, Sütöri Péter ill. Németh Bence

Sárga lapok: Kovacsics Imre, Tóth Attila ill. Németh Bence, Lappints Levente

A találkozót csapatunk kezdte. S az első félidő kiegyenlített játékot mutatott. Bár ahogy telt az idő, úgy kezdett együttesünk a másik együttes fölé kerekedni. Több kísérlettel próbálkozott meg együttesünk, de egyik sem hozott találatot.

Először egy távoli Kovacsics lövés vágódott nem sokkal a kapu mellé. majd Kreitz lövését védte a kapus.

A legveszélyesebb lövés az első negyvenöt percben Sütöri nevéhez fűződik, amikor körülbelül  25 méterről szabadrúgást rúghatott. A labda a keresztlécről vágódott ki. Így gól nélkül mehettek a csapatok a szünetre.

A második játékrész egy zámolyi helyzettel kezdődött. Kovacsics futott el a bal szélen s adta be a labdát középre. Ahova Babos fejjel érkezett, de a labda nem sokkal a kapu mellett kötött ki.

Kreitz előtt megpattant a labda, de még el tudta lőni a játékos, ám a lövésbe egy védő pont bele tudott érni. Lehetőség adódott Molnár előtt is, de a lövés mellé ment.

Egy kiugratás után Kovács kapott nagy labdát, s a csereként beállt játékos nem hibázva a hosszú alsóba lőtte a labdát. Ezzel megszerezte a vezetést csapatuknak. (1-0)

Kovács előtt kétszer szabadrúgásból is adódott lehetőség. Először körülbelül 20 méterről lőhetett, ami a felső lécről vágódott ki. Majd ne sokkal későbbi szabadrúgását a kapus védeni tudta.

A 66. percben jártunk amikor Babos szerzett hatalmas találatot. Ezzel növelve előnyünket. (2-0)

A hetvenedik percben egy vitatható akció után szerzett egy szépítő találatot a vendég együttes. (2-1)

A lefújás előtt Kovács adott remek passzot a középen érkező Sütörinek, aki  eltolva a labdát a kapus mellett magabiztosan a hálóba gurította a labdát. Ezzel a találattal beállította a 3-1-es végeredményt.

U-19-es csapatunk, mint említettem fölényes győzelmet aratott. A12 találaton összesen öt játékos osztozott. Beraxa Bence (4), Tar Martin (4), Frunza Noel (2), Paár Attila (1), és Orosz Norbert (1).

Jövő héten csapatunk Kunsziget ellen lép pályára. Fontos hogy az időpont 2019. 05. 25. SZOMBAT 15 és 17 óra és a helyszín az Öttevényi Sportpálya. Minden szurkolót szeretettel várunk. Már csak három bajnoki mérkőzés van hátra, s ebből kettőt idegenben játszik a csapat.

Hajrá Győrzámolyi SE! Hajrá Fiúk!

Vissza a listázáshoz >
Vereség hazai pályán....

Vereség hazai pályán....

Az ötödik forduló után sem sikerült pontot szereznie csapatunknak. Hazai pályáról vasárnap Győrasszonyfa vitte el a három pontot. A mérkő...

2017. szeptember 11. 21:37 >
Győrzámoly SE - Mosonszolnok SE   1-1  (0-0)

Győrzámoly SE - Mosonszolnok SE 1-1 (0-0...

Csapatunk lejátszotta az ötödik fordulót is az idei bajnokságban, és továbbra is őrzi veretlenségét! Nem sokon múlt, hogy a 100 %-os maradj...

2012. szeptember 18. 10:36 >
Magyar siker a Közép-Európai Diplomata Labdarúgó Kupán

Magyar siker a Közép-Európai Diplomata Lab...

Magyarország csapata nyerte a Közép-Európai Diplomata Labdarúgó Kupa idei kiírását, miután a döntőben felülmúlta Lengyelország csapatá...

2012. július 12. 22:04 >