Csapatunk az őszi szezon utolsó mérkőzésén Győrsövényházára látogatott, ahol egy gyatra első félidő után egy parádés játékkal és egy kis balszerencsének köszönhetően 2-2-es eredményt ért el. A többi mérkőzés végeredményeinek köszönhetően csapatunk a dobogó alsó fokára lépett fel.
Győrsövényháza - Győrzámoly SE 2-2 (1-0)
Nagy Péter - Dara Tamás, Nemes Ferenc, Bajusz Péter, Szabó Máté - Babos Péter, Herm Attila, Vadász Péter, Szombathelyi László - Illés László, Sulyok Máté
Cserék:
Granát Gábor a 80. percben Babos Péter helyett
Huszár Béla a 82. percben Sulyok Máté helyett
Horváth Dániel nem lépett pályára
Mészáros Martin nem lépett pályára
Gólszerzők: Vadász Péter, Szombathelyi László
Sárga lap: Nagy Péter, Herm Attila, Vadász Péter, Huszár Béla
Edző: Sinkó Tamás
Csapatunk a mérkőzést sok sérülttel és hiányzóval várta, így nehéz meccsre számított mindenki. A körülmények nem a legmegfelelőbbek voltak, hiszen a pálya mérete és talaja semmiképp sem volt ideális egy rangadó lejátszásához. Az első félidőben ellenfelünk sokkal kezdeményezőbb volt, s nyomatékosították, hogy szeretnék megszerezni a 3 pontot. A játékvezetői hármas nem volt helyzet magaslatán, sőt pártatlannak sem mondhattuk volna. Utólag kiderült: a játékvezető helyi lakos volt, így nem is csodálkozhattunk azon, hogy ok nélkül hosszabított a mérkőzés végén 4 percet. Első nagy hibája az volt, amikor az ellenfél eljátszotta a nagy halált a tizenhatoson belül, amit büntetővel jutalmazott. Ellenfelünket kissé sportszerűtlenül, de folyamatos cukkolásban részesítettük, míg el nem végezte a büntetőt, melynek majdnem meg is lett az eredménye. Nagy Péter jó irányba vetődött, de a lövésbe csak beleérni tudott. Ezzel vezettek 1-0 arányban. Nem sokkal később Sulyok Máté lőtt kapásból 11 méterre a kaputól, de lövése a felső lécre vágódva hagyta el a játékteret. Nem sokkal később Szombathelyi verte meg egy csellel az ellenfelet a bal oldali szögletzászlónál, betört a tizenhatoson belülre, ahol az érkező Herm Attila elé passzolt, de ballábas lövése elkerülte a kaput. A félidőben jobbára veszélyes hazai támadások és elvétve egy egy ellentámadás jellemezte a mérkőzés ezen részét.
A félidőben Sinkó Tamás edző megpróbálta felrázni a csapatot, s nyomatékosítani, hogy meg lehet fordítani a mérkőzést. Ahogy kiléptünk a pályára, s felharsant a sípszó, csapatunk egy teljesen más oldalát mutatta meg. Egész félidőben hatalmas nyomást gyakoroltunk a hazai csapatra, melynek meg is lett az eredménye. Illés Lászlónak, Sulyok Máténak, Vadász Péternek és Szombathelyi Lászlónak több helyzete is akadt. Abból utóbbi kettő be is talált 1-1-szer. A széleken futott támadásainkból rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani. Vadász Péter pontrúgásai és centerezései rendre veszélyesek voltak, több helyzetünk is volt. Illés László és Sulyok Máté rengeteget dolgozott elöl a védők között, hogy helyzeteket alakítsanak ki. A 90. percben Huszár Béla ugrott ki 1 az 1-ben kapussal szemben, de elhibázta a ziccert. A játékvezető ok nélkül (nem volt sérülés, játék állás) 4 percet hosszabított. A hazai csapat megpróbált mindent elkövetni az egyenlítés érdekében, s ebben a bíró partner volt. A hosszabítás első 3 percében 4-5 szabadrúgást ítélt a kapunktól 16-20 méterre. Olyanokért, melyeket korábban nem fújt le a mérkőzésen. Ahogy lenni szokott, a hazai csapat egy lecsorgó labdát bevágott a léc alá, így döntetlenre tudták menteni a mérkőzést. A végeredmény 2-2 lett
Érdekesség, hogy a tartalék csapatból Dara Tamás végig játszotta a találkozót, s jó teljesítményének köszönhetően a mester továbbra is számít majd rá. Csapatunk a második olyan mérkőzését játszotta, amikor az ellenfél a 90. perc után egyenlített. A sok sérült, eltiltott, hiányzó ellenére csapatunk a dobogó alsó fokára lépett fel, s ami ezen tényezők mellett nagy dolog.
A bajnokság állása a 15. forduló után:
hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
1.
|
HÉDERVÁR KSE | 15 | 11 | 2 | 2 | 54 | 18 | 36 | 35 |
2.
|
HEGYESHALMI SC 1931 | 15 | 10 | 2 | 3 | 33 | 24 | 9 | 32 |
3.
|
GYŐRZÁMOLYI SE | 15 | 9 | 3 | 3 | 44 | 24 | 20 | 30 |
4.
|
BÓDI-TRANS MOSONSZOLNOK | 15 | 9 | 2 | 4 | 39 | 19 | 20 | 29 |
5.
|
GYŐRSÖVÉNYHÁZ SE | 15 | 9 | 1 | 5 | 39 | 25 | 14 | 28 |
6.
|
MOSONSZENTMIKLÓS SE | 15 | 9 | 1 | 5 | 34 | 23 | 11 | 28 |
7.
|
BÖRCS KSE | 15 | 7 | 1 | 7 | 44 | 40 | 4 | 22 |
8.
|
ENESE SC | 15 | 6 | 3 | 6 | 28 | 29 | -1 | 21 |
9.
|
ÁSVÁNYRÁRÓ KSE | 15 | 6 | 2 | 7 | 42 | 34 | 8 | 20 |
10.
|
KÁROLYHÁZA SKE | 15 | 6 | 2 | 7 | 32 | 37 | -5 | 20 |
11.
|
PÜSKI SE | 15 | 6 | 2 | 7 | 27 | 37 | -10 | 20 |
12.
|
DUNASZEG SE | 15 | 6 | 1 | 8 | 41 | 36 | 5 | 19 |
13.
|
DUNAKILITI KSE | 15 | 4 | 3 | 8 | 26 | 42 | -16 | 15 |
14.
|
BEZENYE SE | 15 | 4 | 2 | 9 | 29 | 40 | -11 | 14 |
15.
|
MÁRIAKÁLNOK SE | 15 | 3 | 0 | 12 | 14 | 47 | -33 | 9 |
16.
|
KUNSZIGET SE | 15 | 1 | 1 | 13 | 16 | 67 | -51 | 4 |
A házi góllövő lista állása:
Név | Gól | Öngól |
Szombathelyi László | 16 | 0 |
Sulyok Máté | 6 | 0 |
Illés László | 5 | 0 |
Balogh Mihály | 5 | 1 |
Herm Attila | 4 | 0 |
Vadász Péter | 4 | 0 |
Huszár Béla | 1 | 0 |
Granát Gábor | 1 | 0 |
Molnár Tamás | 1 | 0 |
Büntető lapok:
Név | Sárga lap | Piros lap |
Herm Attila | 7 | 0 |
Molnár Tamás | 5 | 0 |
Sulyok Máté | 5 | 0 |
Babos Péter | 3 | 0 |
Illés László | 3 | 0 |
Bajusz Péter | 2 | 0 |
Nagy Péter |
1 | 1 |
Szabó Máté |
0 | 1 |
Bognár Ádám |
2 | 0 |
Vadász Péter | 2 | 0 |
Hegedűs László | 2 | 0 |
Frank Dávid | 1 | 0 |
Huszár Béla | 1 | 0 |
Szombathelyi László | 1 | 0 |
Granát Gábor | 1 | 0 |
Szurkolóinknak köszönjük szépen az egész éves bizalmat és szurkolást! Várunk mindenkit tavasszal is a bajnoki mérkőzéseinkre!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!
Hajrá GYŐRZÁMOLY SE!!!!
16. forduló óta őrzi veretlenségét csapatunk, aki hétvégén Mosonszolnok otthonába látogatott. A két csapat között nagyon szoros mérkőzés...
Szombaton és Vasárnap rendezik a dunaszegi Színes-Kupát, melyre csapatunk is hivatalos, nem mellesleg a vándorserleg birtokosa is egyben. 2012-be...
Csapatunk adománygyűjtésbe kezdett a mély szegénységben élő, váratlan nyomorba süllyedt Kárpátalján élő magyarok számára. Április 5...